A fény és az árnyak urai

Sziasztok! Ezt a weboldalt azért hoztam létre, mert pár héttel ezelőtt elkezdtem egy könyvet írni, amit veletek is szeretnék megosztani! Úgy döntöttem, hogy minden héten hozok belőle majd egy kis részletet! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

     Íme itt is van az első részlet, ahogy ígértem! Nemsokára érkezik majd a következő is!                         

  1. HANNAHNevetés

  Az élet néha furcsa játékot űz velünk. Néha igazságtalannak érezzük és azt hisszük, hogy számunkra már a boldogság egy elérhetetlen dolog. De valójában ez nem így van. Kell lennie kiútnak, csak bíznunk kell magunkban...

Anyámmal nemrég költöztünk Arcataba, ami egy aprócska város Kaliforniában. A költözés és annak a tudata, hogy el kellett hagynom a régi életem, eléggé megviselt.

   Azelőtt apámmal éltünk Nevada államban, de a szüleim egy idő után úgy érezték, hogy a kapcsolatuk már nem a régi. Apám megcsalta anyámat és összejött egy másik nővel. A házasságuk zátonyra futott. Azonban az élet megy tovább, így nekünk is lépnünk kellett. Ide költöztünk azzal a tudattal,hogy hátha új életet tudunk majd kezdeni. Minden kezdés nehéz, ahogy ez is az, de törekednünk kell. Tekintettel kell lennem anyámra, akit igencsak megviseltek  történtek. Nem zúdíthatom rá most a saját, gyerekes problémáimat is.

- Hannah, mit csinálsz itt fent? Gyere vacsorázni! Tudod, holnap van a nagy nap! Reggel korán kell kelned! Ha nem szeretnél már az eslő iskola napodon hulla fáradt lenni, akkor hallgass rám és feküdj le ma kicsit korábban!

- Máris jövök, csak még befejezem ezt a fejezetet!

-Kislányom, mióta megjöttünk, folyatamatosan azt a könyvet olvasod! Néha komolyan kezdek aggódni miattad, a túlzott köyvszereteted miatt!

- Rendben, akkor jövök! - habár, igazából semmi kedvem sem volt, mert anya nem nevezhető egy igazi konyhatündérnek. A főzés nem az erőssége.

Amikor lementem a konyhába, mégis meglepetten láttam, hogy az asztal csodásan megvolt terítve és a kaja illata is egészen jó volt.

- Anya, ezt te készítetted ? -kérdeztem, de még mindig nem bírtam nyugton maradni az izgatottságtól.

- Igen,gondoltam megleplek egy kis különlegességgel! - mondta.

-De hiszen ez zseniális! Köszönöm! A kedvencemet főzted!!! Te vagy a legjobb anya a világon! - odaszaladtam hozzá és jól összepuszilgattam.

- Jól van, jól van, most már elég lesz! Lássunk hozzá, különben ki fog hűlni!

A vacsora nagyon finomra sikerült. Sőt, olyan finom lett, hogy még repetát is kértem belőle.Vacsora után elmosogattam és mivel már későre járt az idő, anya tanácsát megfogadva elindultam aludni. Nem tudtam, hogy mi vár rám holnap, hogy hogyan fognak fogadni a többiek, hogyan fogok beilleszkedni, de biztos voltam benne, hogy mindent bele kell adnom, annak érdekében, hogy sem az anyám sem pedig az én életemet ne tegyem még ennél is nehezebbé.

 2. HANNAH

Anyámnak igaza volt, mint mindig. Korán kellett felkelnem, mert az iskola 10 kilométerre volt az otthonunktól. Már az első reggelem elég pocsékul indult, mert reggel fogmosás közben, összefogkrémeztem a kedvenc felsőmet, amiben épp menni szerettem volna. Ezért muszáj volt egy másikat választanom a szekrényemből. A kis incidens miatt a fogkrémmel, már biztos voltam benne, hogy el fogok késni. Ki látott már ilyet, hogy az új lány, már rögtön az első iskolanapján elkéssen? Szuper, igy biztosan mindenki rólam fog majd beszélni.

- Jajj, anya! Nem tudnánk egy kicsit gyorsabban menni? Hátha megúszom még ezt a késés dolgot! Ez annyira ciki lesz! - fészkelődtem idegesen.

- Nyugodj meg, Hannah! Most már mindjárt ott vagyunk, és én majd beszélek a tanároddal, biztosan meg fogja majd érteni!

Néhány perc múlva meg is érkeztünk. Az órák már 10 perce meg voltak kezdődve. Szerencsére már tudtam, hogy hol lesz az osztálytermem, ezért gyorsan afelé kezdtem indulni.

- Anya, menj nyugodtan dolgozni, különben te is el fogsz késni! Miattam ne aggódj, meg tudom oldani! - ebben még én magam sem voltam biztos, de tudtam, hogy most ezt kell mondanom.

Anya bármennyire is próbálta leplezni előttem, tudtam jól, hogy ő is ugyanúgy izgul, mint én, talán kicsit még jobban is. Neki is ma volt az első munkanapja. Egy környékbeli étterembe vették fel, pincérként. Bár a fizetés nem volt túl kecsegtető, a munka mégis megfelelt, mert valamiből élnünk kellett.

Puszit nyomott a homlokomra és elindult vissza az autó fele. Én gyors léptekkel bementem az iskolába és a folyósókon bolyongtam, amig rá nem találtam az osztályomra. Álltam a nagy ajtó előtt és nem tudtam eldönteni, hogy szedjem összem minden bátorságom és kopogjak be vagy inkább szaladjak el, hátra sem nézve. De végül az első mellett döntöttem és bekopogtam, majd benyitottam.

Arcomat azonnal elöntötte a pir, amint észrevettem,hogy 19 döbbent arc figyel rám. A meglepődöttségtől meg sem tudtam szólalni. Még a vér is belém fagyott. Azonban a tanár rekedt, reszelős hangja azonnal kirángatott ebből az állapotból.

- Jó reggelt, Hannah! Úgy nézem, kicsit elkésett, de mivel ez az első iskolanapja, ma még elnézem. De ha lehet, akkor többet ne forduljon elő! Gyerekek, ő itt az új osztalytársatok, Hannah! Nevada államból érkezett hozzánk, kérlek fogadjátok szeretettel! Most menj szépen, hátul találsz még egy üres helyet!

  James tanár úr külső alapján nem volt túl szimpatikus ember. Hosszú haja copfba volt kötve, arca borostás, termete pedig akár egy hegyé. Úgy nézett ki, akár egy történelmi figura, nem hiába tanította nekünk ő a történelmet. Azonban nem volt mit tenni, hátramentem és leültem az egyetlen üres helyre.

Miután vége lett az órának, nem tudtam, hogy mitévő legyek, hisz senkit sem ismertem, de egyszer csak egy lány jelent meg előttem.

- Szia, Layla vagyok!

- Szia, én pedig Hannah! De ezt gondolom most már mindenki tudja,hála a reggeli késésemnek. - mosolyogtam zavartan.

- Ugyan már, emiatt ne érezd rosszul magad! James az egyik legjobb fej tanár az egész suliban! Gyorsan elfelejti a történteket! Meglátod, te is hamar megkedveled majd!

Csak mosolyogtam tovább, de egy szó sem jött ki a torkomon. Nem tudtam, hogy mégis mit mondhatnék.

- Ne haragudj, ha túl tolakodó vagyok, de miért költöztetek ide? Nevada elég jó kis hely, azok szerint akik már jártak ott. Egyszer én is elszeretnék jutni oda. 

- A szüleim miatt. Elváltak. Én pedig anyával idejöttem, hogy új életet kezdjünk, még ha kicsit furcsán hangzik is.

- Ne haragudj, nem akartam kiváncsiskodni.

- Ugyan már, semmi baj! Előbb utóbb a többiek is megtudják majd.

Layla egész jófej csajnak tűnt. A nap további részét többnyire vele töltöttem. De akadtak még mások is akikkel megismerkedtem. Liam például egy igazi könyvmoly. Ezt úgy sikerült kiderítenem, hogy az egyik szünetben megláttam, amint egy könyvet olvas. Odamentem hozzá és kiderült, hogy nagy Thomas Hardy rajongó, szinte már az összes versét és regényét olvasta . Így szerencsére akadt közös témánk. Victoria egy igazi szívtipró. Vele nem sikerült beszélgetni, azonban minden mozdulata azt sugallja, hogy a fiúkat pár pillanat alatt az ujja köré tudja csavarni. Ében fekete haja, sötétkék szemei és tökéletes alakja mind erről árulkodik. Ha valaki a csapdájába kerül, akkor annak nincs menekvés.

Nemsokára anya megállt az autóval a suli előtt, én elköszöntem a többiektől és beszálltam mellé. Az úton hazafelé elmeséltem neki, hogy mi minden történt ma velem, kiket ismertem meg. Nem is volt olyan rossz ez az első nap, mint amennyire vártam. De valahogy éreztem, hogy ennek a mai napnak itt még nincs vége. Rossz előérzetem volt, csak éppen azt nem tudtam,hogy miért. De elég hamar rájöttem.

 

3.

Hazafele menet beugrottunk egy közeli üzletbe, hogy hozzávalókat vásároljunk a ma esti vacsihoz. Mire kijöttünk az üzletből, eleredt az eső. A kocsihoz szaladtunk, gyorsan bepattantunk, anyu pedig rálépett a gázra. Épp befordultunk volna az utcánkba, amikor hírtelen az egyik bokor mögül egy alak kiszaladt az útra, épp a mi kocsink elé. Nem haladtunk gyorsan, viszont anya már nem tudott megállni...Ezt kimondani is nehéz, de elütöttünk valakit!

Mindketten kiszálltunk a kocsiból, anya előkapta a telefonját, gyorsan mentőt hívott, én azonban mozdulni sem tudtam. Ott feküdt valaki az út közepén, nem mozdult.. és én azt hittem...azt hittem, hogy meghalt.

- Hannah, csinálj már valamit! Nézd meg, hogy lélegzik- e! - kiálltott rám anya.

De én hirtelen túl soknak éreztem ezt az egészet, a szemhélyaim nehezedni kezdtek, a lábaim zsibbadtak, a fejem kavargott. Innen már semmire sem emlékszem.

 Egy korházban tértem magamhoz. Anya egy széken ült, az ágyam mellett, a kezemet fogta és szundított. Szívet melengető látvány volt ez számomra. Az anyám jelentett számomra mindent. Mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá. Születésem óta ő volt az a személy, akire tudtam hogy számíthatok, bármi is történjen, és ez így is volt. Bár nem tudom,hogy mi történt, de ő most is itt ült mellettem és vigyázott rám. Olyan volt, mint egy őrangyal. Sosem fogom tudni meghálálni neki azt a sok jót, amit értem tett.

Amint észrevette, hogy mozgolódok, kinyílt a szeme és az enyémbe nézett. A szemei alatt kis párnácskák húzódtak. Nem tudtam mióta lehetek itt, de az a pillantás nagyon sok mindent elárult az eltelt időről. Aggódott értem. Rajtam kívül nem volt senkie, ahogy nekem sem. Mi csak egymásnak voltunk, de a kapcsolatunk talán épp ettől volt ilyen tökéletes.

- Hannah, hogy érzed magad? Minden rendben van ?

- Hol vagyok? Mi történt? - de aztán hírtelen minden eszembe jutott.A bevásárlás, az autó és az elütött alak is.

Hírtelen felugrottam az ágyból és gyanakvóan néztem az anyámra. Talán kiolvasta a tekintetemből, hogy mit is akartam kérdezni. Lágy hangon igy szólt hozzám:

- Nyugodj meg, kincsem! Nincs semmi baj! A fiú jól van, pár karcolással megúszta. Nem tesz feljelentést, mert beismerte, hogy ő volt a hibás. De ő is itt van még a korházban, kivizsgálják, hogy nincs- e komolyabb baja. Te pedig, az orvosok szerint, a sokk hatására ájultál el.

Nem tudtam felfogni amit mond, a fejem egyre csak azon járt, hogy látnom kell. Valami vonzott hozzá, mint a mágnes, pedig nem is ismertem.

- Melyik szobában van? Te láttad már?

- A melletted levő szobába vitték, de most nem lenne okos ötlet meglátogatni,hiszen még ha jól is van, most pihenésre van szüksége.

  De én, nem hallgatva meg a jó tanácsot, máris kiszaladtam és a másik szoba irányába rohantam. Hírtelen kinyitottam az ajtót, ám ekkor hatalmas döbbenet ült ki az arcomra. A korterem üres volt. Nem volt ott az ég világon senki. Szóltunk az orvosoknak, de ők maguk is le voltak döbbenve a történtek miatt, mert úgy volt, hogy a fiút csak majd holnap engedik haza.

Csalódottságomban bele kellett törödnöm, hogy nem fogom megismerni ezt a titkos idegent, hogy elnézést kérhessek tőle. Hiába vonzott annyira a kiléte, tudtam, hogy már semmi esély a találkozásra. Szomorúan visszakecmeregtem a szobába, lefeküdtem az ágyra és ismét mély álomba merültem.

4.

Reggel, mikor felébredtem, egy gondolat cikázott a fejemben. Minden korházban lennie kell egy nyilvántartásnak, amiben szerepelnek a betegek adatai. Mivel a mi kis idegenünk is itt volt a tegnap és néhány vizsgálatot el is végeztek rajta, igy neki is szerepelnie kell a nyilvántartásban.

Igazi kis nyomozónak éreztem magam, amikor ez a gondolat megfordult a fejemben.

Gyorsan felvettem a ruháimat, és látva, hogy anya nincs ott, gyorsan kisurrantam. Lementem a recepcióra és érdeklődni kezdtem a fickó iránt. Nem tudtam hány éves, hol lakik, még azt sem hogy hivják. De lehet, hogy pont ez tett annyira kivácsivá.Egy dologgal azonban nem számoltam. Az adatokat nem adhatják meg bárkinek, csak a családtagoknak. Arra is gondoltam, hogy eljátszhatnám, én vagyok az elütött áldozat lánya, de ez rossz ötletnek tűnt, mert mi van ha túl fiatal ahoz, hogy legyen egy gyereke ?

Mivel nem jutott eszembe semmi elfogadható alternativa, ezért egyszerűen csak odamentem és megszólitottam a nővért.

- Elnézést kérek! Egy férfit keresek, akit a tegnap hoztak be a korházba!

- Hát kislány, ide minden nap elég sok férfit hoznak be!

- Egy autó ütötte el a Medford utca sarkánál. Ma még bent kellett volna maradnia, de a tegnap este nyoma veszett.

- Várjunk csak! Honnan tudsz te ennyi mindent ? Netán családtag vagy ?

- Nem, csak szomszédos korteremben feküdtünk, és szeretném megtudni az illető nevét.

- Sajnlálom, de ha nem vagy családtag vagy rokon,akkor nem mondhatok el semmit.

- Kérem! Ez nagyon fontos lenne!

- Sajnálom, de ezek bizalmas információk. Nem közölhetek ilyet idegenekkel, mert az az állásomba kerülne.

- Rendben, azért köszönöm. - hatalmas csalódottság keritett a hatalmába.

Most már tudom: biztosan le kell mondanom arról, hogy egyszer megismerem. Nem tudok róla az ég világon semmit sem, és ha igy haladok akkor nem is fogok. Ebbe bele kell törödnöm, ha tetszik, ha nem.

A korterem előtt anya mosolygva éppen az orvosommal beszélgetett.

- Képzeld, Hannah! Ethan doktor azt mondta, hogy már ma hazavihetlek! Hát nem csodás hir ?

- De igen anya, az!

- Mi a baj? Talán fáj valamid?

- Nincs semmi baj, csak menjünk haza, kérlek!

- Hát akkor én nem is tartanám fel önöket! Mellesleg engem is várnak a betegeim! Örülök, hogy megismerhettem önöket! - Ethan doktor éppen indulni akart, amikor hirtelen megfordult- Hannah?

- Igen?

- Nagyon csinos anyukád van! - kaccsintott egyet,majd folytatta az útját.

Anya fülig pirult. Nem mondott senki ilyet neki, mióta nincsenek együtt már apával. Gyorsan terelni is kezdte a témát.

- Hol boklásztál egyedül? El is tévedhettél volna! Elég nagy ez a korház!

Én csak néztem rá, majd kitőrt belőlem a nevetés. Rég nem nevettem ilyen jót. Látni azt, hogy anya mennyire zavarba jön egy kis bók hallatán, mindent megért.

- Most min nevetsz?

- Jajj, anya, ha most láttad volna magad! Annyira vicces voltál, ahogy próbáltad terelni a témát!

- Álljunk csak meg egy szóra! Te miről beszélsz?

- Hát a doktorról!

- Ugyan már, Ethan csak próbált téged jobb kedvre deriteni!

- Na persze, pont engem! De nyugi anya, nincs abban semmi rossz ha tetszel neki, ez természetes, hiszen bárhogy is nézlek, tényleg nagyon csinos vagy!

- Na jó, ezt inkább majd máskor folytatjuk,most már induljunk haza!

Szó nélkül ültem anya mellett az anyósülésen, egy szót sem szóltan, mert pontosan tudtam, hogy min gondolkodik. És ez a bizonyos valami, nem más volt, mint Ethan doktor. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát, ezért inkább többet nem hoztam szóba.

Layla délután átjött és magával hozta az aznapi leckéket is ,mert mivel korházban voltam ,nem tudtam iskolába menni. Mindent el kellett mesélnem neki a balesetről és azt is elmondtam,hogy ez a VALAKI, mennyire felkeltette az érdeklődésemet, anélkül, hogy tudnám ki az.

- Szóval, akkor azt mondod, hogy anyukád elütött valakit, akit te nem is láttál, de teljesen belezúgtál!

- Ez nem egészen igy történt! A te sztorid kicsit sántit! Szó sincs itt belezúgásól, egyszerűen csak kiváncsi voltam hogy ki lehet az! De ezentúl, ha lehet inkább hanyagoljuk a témát, nem szeretnék róla többet beszélni!

Teltek a hetek, sőt még a hónapok is. Jött a tavasz, majd a nyár és magával hozta a vakációt is, amit már mindenki nagyon várt. Egész jól beilleszkedtem az osztálytársaim közé. Délutánonként mindig mentünk valahova, de igy hogy már itt a vakáció, mindenki szétszéledt és nyaralni ment.

Alex viszont, az egyik nagyszerű srác az osztálybol, grillpartit szervezett az udvarukon. A szülei elmentek otthonról, ő pedig ki szerette volna használni ezt. Akit csak tudott, mindenkit meghivott. Ez, amolyan nyár köszöntő buli lett.

Elég sokat gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e, mert Alexen kivűl szinte senkit nem ismertem volna. Layla a nagyszüleinél volt, vidéken , igy ő sem jöhetett velem. De mivel jobb programom nem akadt, igy úgy döntöttem, hogy elmegyek. Vesziteni úgysem veszthetek semmit.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 16
Havi: 153
Össz.: 7 041

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
A fény és az árnyak urai - © 2008 - 2024 - konymoly.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »